Kávézó - Dég

Cafe Chrysanthème

Érdemes megnézni és kipróbálni, milyen is igazán elegáns környezetben kávét és süteményt fogyasztani, mint az arisztokraták.

A Chrysanthéme kávézó a kastély nyitvatartási idejében belépőjegy nélkül is nyitva áll a kastélyba betérők előtt.

A dégi Festetics-kastély hazánk egyik legjelentősebb klasszicista kastély-együttese. Bár számos irodalom megjelent a kastély történetéről, építészettörténetéről mégis a Festeticsek étkezési kultúrájáról az arisztokrácia fehér asztalnál történő fogadásáráról csak kevés forrásunk maradt fent.

A paloták és kastélyok ebédlőiben formálódott az étkezés a 19. és 20. században a társadalmi élet egyik legfontosabb tényezőjévé vált.

A fehér asztal mellett dőltek el a magánélet és a politika fontos kérdései.  Ahogyan Sisa József fogalmaz munkájában: „A vendégjárás a kastély-élet csúcspontját, sok esetben az értelmét jelentette. A látogatások a legjobb keretet adták a reprezentáció kifejtésére, a társasági eseményeken való részvételre és az otthonos kényelem élvezetére, vagyis mindazon dolgokra, amiért általában magát a kastélyt építették.”

A kutató levéltári és korabeli források alapján arra a következtetésre jutott, hogy a Festeticseknek mindenük megvolt, amit be tudtak szerezni, legfőképpen az uradalomból. A gabonafélékből elsősorban kenyeret készítettek, de a lisztet például a parókák hordásához is használták. Volt bőséggel zöldség, gyümölcs és különböző húsfélék. Például sózottan eltett és a vadászatokból származó húsok is szerepeltek a menüben. Emellett különféle likőröket: ürmösbort és rozsólist (azaz fűszeres likőrt) is tartottak, amelyek saját, de inkább vendégeik feltehetően az úri hölgyek számára kínáltak.

A kávét maguk főzték vagy helyben pörkölt, vagy már vásárolt pörkölt kávéból, amelyhez rendelkeztek vas (konyhai) feltehetően nagy mérető kávéőrlővel, darálóval. Mivel 4 nagy kávéskanna és 100 darabos kávés készlet állt rendelkezésre, ezért ez az étkezés, elsősorban a vendégfogadási szertartás része volt.

A külön sütőkonyha létezését az inventárium is megerősíti, a kenyérsütés is ott zajlott illetve mivel fagylaltkészítésre is van utaló eszköz így a külön cukrászkonyha, cukrászsütő helyét is megerősíti a leltár.

A dégi kastély neves lakója gróf Festetics Andorné verőczei Pejacsevich Lenke (1851-1936) grófnő volt, aki egyike volt azoknak a nemes asszonyoknak, akik a szakácskönyvet és háztartási útmutatót jelentettek meg. „Egy grófné szakácskönyve. „Gyakorlati szakácskönyv“ cím alatt olyan könyv jelent meg az Athenaeum kiadásában, mely minden tekintetben ritkítja párját, sőt talán egyetlennek mondható a maga nemében.

Műve a maga korának népszerű szakácskönyve volt sok kiadást megért, menülapok és korabeli források hiányában csak feltételezni tudjuk, hogy ilyen menüsorok szerepeltek saját dégi kastélyának háztartásában. Sajnos kevés ismeretünk van a Festeticsek dégi étkezéséről, bízunk abban, hogy a további kutatások és forrásfeltárások fényt derítenek a nem ismert szokásokra. A családhoz azonban egy ételt mindenképpen köthetünk, amely az ismertetett szakácskönyvben is szerepel, ez az úgynevezett Festetics torta.

A kastély kávézójában lehetőség van megkostólni az eredeti recept alapján készült Festetics-szeletet.

 

Festetits-torta

7 tojássárgát, 12 dkg. porczukorral keverünk és 7 dkg. tört és szitált mandolát (mandula) teszünk hozzá. A tojást és czukrot legalább fél óráig kell keverni és, ha a mandola benne van, 7 tojás fehérének keményre vert habját lassan belekeverjük és két egyforma nagyságú papírral kirakott torta-formába öntjük, és lassan sütjük. Mikor megsült kivesszük a formából és olyan helyre állítjuk, hol jól kiszárad és ropogós marad. A két egyforma vastag tortadarab közé ujjnyi vastagságú főtt vanília vagy csokoládé-crémet kenünk (lásd a könyven Créme patissérie) és az egészet csokoládé glace-szal beöntjük.  (Festetich Andorné: Gyakorlati szakácskönyv. Az egyszerű, egészséges és ma divatos főzésmód ismertetése. Atheneaum Kiadó. Budapest.1897. 140-141.)

 

A kastélyban kialakított Chrysanthème Kávézó ezt a hangulatot hivatott megidézni a vendégek számára –amely anno a kastély lakóit és vendégeit körül ölelte.

A Chrysanthéme kávézó a kastély nyitvatartási idejében belépőjegy nélkül is várja a kedves vendégeket.

Széchenyi ikon